Az első telepesek

Írország ókori történelméről az ír mitológia, néhány római történetíró utalásai és a régészeti leletek alapján vannak ismereteink.

A sziget első lakói a középső kőkorban, Kr.e. a 8. évezredben érkezhettek, amikor a sarki jégsapkák kezdtek visszahúzódni. Kb. 3000 évvel később a kontinensről behozták a földművelést, és ezzel létrejött egy magas neolitikus kultúra. Ebből az ídőszakból származnak a hatalmas kőtömbök, melyeket rituális és asztrológiai célokra állítottak különböző helyeken.

Kr.e. 2500 táján elkezdődött a bronzkorszak. Ebből az időből míves arany és bronz díszek, fegyverek maradtak ránk.

A kelták

A vaskorszak kezdetével érkeztek a szigetre a kelták. Valószínűleg négy hullámban hódították meg a szigetet, a Kr.e. 8. és 1. század között. (A kelták mítikus hódátásairól a Hódítások könyve tudósít.) Az utolsó a gael hullám volt. Ebben az időben több mint 100 apró királyság (tuath) jött létre az Ír-szigeten.

Egyes királyok más királyok fölött is uralkodtak, mások csak korlátozott hatalommal rendelkeztek. Ebben a rendszerben elkülönült az arisztokrácia, a klérus és a parasztság. A harcokban csak az arisztokraták vettek részt. A klérus a druidákból állt, ők foglalkoztak a közösségek vallási, szellemi életével, egészségével, ők adták tovább a kiválasztottaknak a mágikus, asztrológiai és történelmi tudást, ugyanakkor költők, zenészek is voltak. (Bár a fílik is költők és zenészek voltak, nekik egészen más státuszuk volt a kelta társadalmakban, mint a druidáknak: ők mai kifejezéssel a hatalmi propagandáért feleltek.)

A kelta társadalmakban a Brehon Törvények uralkodtak, melyek az áldozat társadalmi státuszától függően büntették a törvénytelenséget. Halálbüntetés nem volt

A római hódítás

Kr.u. 43-ban a rómaiak meghódították Britanniát. Skócia és Írország független maradt. Britannia és Írország között továbbra is fennmaradt a kereskedelmi kapcsolat, ám a Római Birodalom bukása után, a 400-as években az írek elfoglalták Skóciát, Walest és Cornwallt. Később a britek mindenhonnan kiűzték őket, kivéve Skóciát, ahol a Dal Riata klán továbbélt. Ebből alakult később a skót királyság.

A kereszténység

Írországban a kereszténység a 400-as években kezdett elterjedni. Az első keresztény misszionárius egy Palladius nevű szerzetes volt, aki 431-ben érkezett a szigetre. Egy évvel később megérkezett Szent Patrik is, Írország védőszentje. Ő volt a legsikeresebb terjesztője a keresztény hitnek, alakjához számtalan legenda fűződik.

Állítólag Szent Patrik vezette be a latin ábécét, amely igen fontos lépés volt, hiszen ezzel írott formában rögzíthették az igen gazdag ír orális kultúrát. Patrik és társai több száz templomot és kolostort alapítottak. A kolostorok lassan kulturális központokká váltak.

A vikingek

A 9. századtól a vikingek folyamatosan támadták Britanniát, Írországot és Franciaország északi részét hadizsákmány gyűjtés céljából. 840-ben egy egész évet maradtak Írországban. Néhány táborhelyen erődöt építettek, amelyek köré később városok épültek. Ilyen volt Dubhlinn ( Dublin), Vadrefjord ( Waterford) és Cork. 851 után az íreknek sikerült elűzniük őket, ám 914-ben újra támadtak, visszahódítva Dublint és Waterfordot. A legerősebb ír király, Niall Glúndub - aki egyben a legerősebb klánhoz, az Uí Néill-hez (később O'Neill) tartozott - megpróbálta kiűzni őket, ám 919-ben egy csatában életét vesztette. A vikingek még két várost alapítottak: Veisfjordot ( Wexford) és Limericket. 950 után a támadások abbamaradtak, és a vikingek letelepedtek a keleti partoknál. Innen irányították a sziget egy részét, és idővel elíresedtek. Hatalmukat Brian Boru nagykirály törte meg, aki egyesítette az ír királyságokat. A clontarfi csata után, ahol maga Brian Boru is életét vesztette, elkezdődött egy hosszas viszálykodás az ír királyok között

Az angolok (normannok)

A hatalomért folyó harc Írországban odáig fajult, hogy az egyik király, Dairmait Mac Murchada, a normannokhoz fordult: Pembroke earljének, Richard de Clare-nek (akit Strongbow néven ismernek) segítségét kérte a hatalom megszerzéséhez. A normann lovag 1169-ben seregével legyőzte Leinstert és Dublint, így Dairmait Mac Murchada átvehette a hatalmat a területek fölött. Halála után Strongbow lett az új király. Ám II. Henrik angol király tartott attól, hogy egy megerősödött normann kolónia a riválisa lehet; 1155-ben IV. Hadrianus pápa bullája engedélyt adott Henriknek, hogy elfoglalja Írországot, területeket ajánlva neki, ha megállítja az ír egyházban elhatalmasodott korrupciót.

Henrik 1171-ben támadta meg Írországot, így ő lett az első angol király, aki ír földre lépett. Miután megszerezte a hatalmat, Írországot fiának, Jánosnak adományozta, és kinevezte őt Írország lordjának. Halála után fia követte őt a trónon, így János király alatt Írország egyesült Angliával.

Az angolok hatalma lassan a pale-re, a Dublin környéki területekre korlátozódott. Az ide települő angol arisztokrácia lassan elíresedett, ők lettek az úgynevezett Old English, akik közösséget vállaltak az írekkel, Írországot saját hazájuknak tartották, és a reformáció után is katolikusok maradtak.

A kezdetek

1536-ban VIII. Henrik szakít a pápával, és megalapítja az anglikán egyházat. Míg az angolok, walesiek, és később a skótok is, átvették a protestáns vallást, addig az írek megmaradtak katolikusnak. Ez a tény meghatározó volt az ír történelem további alakulásában.

Cromwell

A 17. század elején skót és angol (protestáns) telepesek érkeztek Írország északi területeire. Bevezettek egy sor diszkriminatív törvényt, mely elsősorban az ír katolikusokat sújtotta.

1641-ben az ulsteri katolikusok fellázadtak, és megtámadták a protestáns ír telepeseket. A polgárháborúban több mint tízezer protestáns vesztette életét.

1653 és 1658 között Anglia király nélkül maradt, és ezalatt Oliver Cromwell irányította a birodalmat, aki nemcsak megrögzött protestáns, de igen keménykezű uralkodó is volt. 1649-ben seregével Írországba ment, hogy megtorolja a lázadást, lemészárolva többezer katolikust.

II. Jakab

Cromwellt II. Károly, majd őt II. Jakab követte az uralkodói székben. Jakab bevezetett egy sor olyan rendelkezdést, amely visszaállította jogaikba a katolikusokat. Amikor a katolikusok magasabb funkciókat is elkezdtek betölteni, mint az addig szokásos volt, az angol parlament gyanakodni kezdett, hogy a király vissza akarja hozni a katolicizmust. Jakab lánya, Mária, feleségül ment a protestáns Orániai Vilmoshoz, aki ezáltal Jakab jogos utódjává vált. Ezalatt megerősítették az ír hadsereget, arra az esetre, ha Jakabnak szüksége lenne rá.

1688-ban Jakabnak fia született, akit katolikusnak keresztelt, és azt akarta, hogy ő kövesse majd a trónon. A parlament ezzel nem értett egyet, és üzenetet küldtek Orániai Vilmosnak, hogy jöjjön, és foglalja el a trónt. 1689-ben el is foglalta, és az ulsteri protestánsok is biztosították őt támogatásukról. Ezalatt Jakab Franciaországba menekült.

1690-ben Jakab Írországba ment, hogy sereget gyűjtsön. Elkezdődött a harc az ír protestánsokkal. Végül a boyne-i csatában Orániai Vilmos és a protestánsok győzelmet arattak a katolikusok fölött. A csata emlékére minden évben felvonulnak a protestánsok a harc színhelyén.

Wolfe Tone és az egyesülés

1791-ben Belfastban Theobald Wolfe Tone megalapítja az Egyesült Írek Szövetségét (United Irishmen), amely haladó szellemű protestáns és katolikus írekből áll, és a két vallás békés együttélését célozza meg. A britek veszélyt látnak a szövetségben, és 1798-ban megölik néhány tagját. Wolfe Tone erre felkelést robbant ki, amelyet a Vinegar Hill-i mészárlással az angolok kegyetlenül levernek. Ekkor Franciaországból erősítés érkezik, de az angolok ezt is legyőzik, a franciákat támogató íreket pedig hazaárulás vádjával kivégzik vagy tömlöcbe vetik. Wolfe Tone a börtönben öngyilkos lesz.

A felkelést megtorlandó, 1800-ban az angolok bevezetik az Egyesülési Törvényt (Act of Union), amely legálisan is kimondja Anglia és Írország (gyakorlatilag már rég érvényben levő, ám törvény által még nem szentesített) egyesítését. Ezzel létrejön az Egyesült Királyság(United Kingdom of Great Britain and Ireland).

(http://europa.christianus.org.yu/oldalak/irorszag.htm)