�leted H�djai (2. fejezet)

Hazafel�

J�val t�bb eml�k, �rz�s, hangulat bor�tott el, mint gondoltam volna; elszorult a torkom t�l�k, f�lrekalap�lt a sz�vem, �s P�rizs utc�in hazafel� a taxiban �gy fogtam, szor�tottam Leon kez�t, mintha el akarn�k venni t�lem.

M�g mindig roppant �rz�keny voltam; nem ak�rmilyen megpr�b�ltat�s volt elb�cs�zni r�gi bar�taimt�l, �s hivatalos szinten is megszak�tani a kapcsolatomat a Sz�npaddal… amelyr�l mindigis �lmodtam. A l�nyok zokogtak, j�magam szint�n; a fi�k zavartan, sajn�lkozva, sokan k�z�l�k azonban m�ly egy�tt�rz�ssel n�ztek r�nk. A porondot Rosett�ra hagytam, mik�zben k�rtem, k�ny�r�gtem, hogy ne s�rjon m�r, mert megszakad a sz�vem; �gy viszont kis h�j�n att�l a l�tv�nyt�l szakadt meg, amikor �des kis bajnokom a k�nnyein kereszt�l megpr�b�lt r�m mosolyogni.

A b�rokratikus r�szleteket Leon int�zte Kalosszal, ak�rcsak a h�zass�gk�t�s�nk el�tti formas�gokat; k�nomban m�r arra gondoltam, megk�rem, cser�lj�nk: viselje � a b�cs�z�ssal j�r� �rzelmi vihart, �n meg majd bele�som magam az �gyint�z�s �s a szervez�s h�v�s, j�zan, megnyugtat� vil�g�ba… Elk�pzeltem �t a kal�k�ban zokog� l�nybanda k�zep�ben, hogy m�gis, milyen k�pet v�gna? �s ezen azt�n elmosolyodtam. Bolondos fantazmag�ria volt – �s hogy meglep�dtem, amikor val�ra v�lt!

Elj�tt ugyanis a pillanat, amikor m�r a rep�l�t�ren, Leon egyszer csak val�ban ott �llt a kib�g�tt szem� t�rsas�g k�zep�n, �s k�nytelen volt elviselni, hogy f�l�nken arcon cs�kolj�k, azt k�rve t�le: �vigy�zz r�…� - � pedig komoly tekintettel mindegyik�knek azt felelte: �vigy�zni fogok.�  Ugyanakkor az �n kezemet Kalos szor�totta meg, gyeng�debben �s n�h�ny m�sodperccel hosszabban egy �zleties jelleg� k�zfog�sn�l, �s arr�l besz�lt, hogy most m�r szakmailag is Leon t�rsa vagyok, pap�r szerint is, mivel � szabad�sz�, �s am�g el nem d�ntj�k, hogy hossz� t�von milyen form�ban k�v�nunk egy�tt dolgozni, addig gyakorlatilag az alkalmaz�s�ban �llok; de a Kaleido Stage term�szetesen b�rmikor sz�vesen fogad minket…

A rep�l�g�pen azt�n, csak hogy jegeljem az agyamat a j�zan t�m�val, ki is k�rdeztem Leont err�l.

- Neh�z k�rd�s, Sora – mondta. – Pillanatnyilag nincs is jelent�s�ge; formas�g az eg�sz. Ha �gy gondolod, maradhatsz az �n mindenkori munkaviszonyom alatt; �n azonban, be kell ismerjem, nem szeretn�lek ennyire magamhoz l�ncolni. V�tek lenne ezt tenni egy ekkora tehets�ggel, mint te vagy. Id�vel c�lszer�bb lenne pap�rforma szerint �n�ll� el�ad�v� v�lnod, �gy, mint �n; mivel ilyen m�don az �n programomt�l f�ggetlen�l b�rhol, b�rmikor v�llalhatsz munk�t.

Nem l�ttam be, mi�rt is kellene valaha k�l�n-k�l�n munk�t v�llalnunk, de ezt nem tettem sz�v�, sejtve, hogy olyasmiket hallan�k, aminek jelenleg nem b�rn�k �r�lni; r�hagytam teh�t a t�m�t, mivel azt is tudtam: j�val tapasztaltabb hivatalos �gyek ter�let�n, mint �n. R�ad�sul sosem szerettem ilyesmivel foglalkozni; bemagolhattam b�rmilyen aktaszag�, sz�raz rizs�t, �t perc m�lva egy sz�ra sem eml�keztem!

�s k�l�nben is, P�rizs fel� rep�lt�nk… �s azon kaptam magam, hogy felzakatol a sz�vem, ha a v�rosra gondolok… Azt�n elj�tt a perc, amikor meg is l�ttam a g�p ablak�b�l… Istenem, milyen hatalmas, �s ott, jaj ott az a k�k szalag a Szajna… �s ott �ll az Eiffel…!

A b�cs� f�jdalma �s a v�rakoz�s izgalma szinte kett�szak�tott; �rzelmeim minden�ron kifel� t�lekedtek volna bel�lem. De mivel nem �s nem akartam s�rni, megrend�l�sem abban nyilv�nult meg, hogy f�tyolos szemmel, szipogva, de egy artista ac�los fog�s�val szor�tottam Leon kez�t; akkor is, amikor m�r a taxiban �lt�nk.

Egy id� ut�n lefejtette ujjaimat a kez�r�l, �s ink�bb mag�hoz �lelt. Tekintetemet lefesz�tettem a v�rosr�l, �s Leon szem�be n�ztem. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, azonnal felold�dtam a felh�sz�rke f�nyben; ilyenkor nem lehetett m�shov� n�zni, m�st csin�lni, m�st �rezni, �s amikor a sz�ja az eny�mhez �rt, m�r nem is sz�m�tott semmi m�s. Meleg volt �s j� �z�, ny�rfa-illat�, mint mindig; �reztem kez�t a derekamon, a cs�p�m�n, nyelv�t a fogaim k�z�tt… Azt�n f�lig pirulva, megriadt kuncog�ssal, zavartan a v�lla hajlat�ba rejtettem arcomat, arra gondolva: ezt nem hiszem el, ezt t�nyleg nem – k�pes egy taxi h�ts� �l�s�n felizgatni!

- Gazember – suttogtam hevesen - , meg�llj, csak �rj�nk haza; olyat teszek veled, hogy magam is megb�nom!

Halkan nevetett.

- Az�rt �n is ott leszek, Madame Oswald – felelte.

K�nytelen voltam r�hagyni. V�g�l is, �t ismerve, ha belecs�ptem volna, azt kap�sb�l provok�ci�nak tekinti �s k�sedelem n�lk�l, zavarba ejt� m�dszerekkel megtorolja… �s nem hatja meg, mit sz�l a taxisof�r. �gy teh�t csak a szememmel v�gtam fel� nevet�sen, szenved�lyesen, v�gyakozva. F�lig hunyt szem�, lusta, �rz�ki tekintettel viszonozta pillant�somat, �s ezt m�r t�nyleg nem lehetett kib�rni; igen, a f�rjem volt az a f�rfi, aki egyetlen tekintet�vel levett a l�bamr�l b�rhol, b�rmikor, aki t�zbe hozott, ha csak hozz�m �rt, �s aki el�rte, amit soha, senki m�s: hogy fontosabb legyen sz�momra b�rmin�l, m�g az �lmaimn�l is.

Nagy nehezen elford�tottam a szememet r�la, �s kin�ztem a kocsi ablak�n.

�pp a Szajna felett suhantunk �t a h�don; kezdett ismer�ss� v�lni a k�rny�k. Ott volt az �t, ami a Nagycirkusz fel� vezetett… �s m�ris eszembe jutott els� est�m P�rizsban, minden sz�ps�g�vel �s borzalm�val egy�tt… �s azt�n az els� k�z�s fell�p�s… az els� �rep�lj velem…�

Az a m�sik nagy �t meg �pp kifel� vezet a v�rosb�l, azon hajtottunk v�gig, amikor kir�ndulni ment�nk egy hossz� ny�ri h�tv�g�n… Ott balra, a t�volban l�tszik a sz�lloda teteje, ahol el�sz�r laktam… �s… igen, v�gre…! Ott van a h�z, amelyben a lak�sa… a lak�sunk van; ott a park, majdnem szemben vele…

Majd` kiugrott a sz�vem!

P�rizs! Otthon… Igen. Az otthonunk ott van, ahol a sz�v�nk lakik. Az �n sz�vem tudtomon k�v�l itt lakott, ebben a sz�ps�ges, v�n, dallamos nyelv� nagyv�rosban, mert itt �ltem �t �letem legnagyobb f�jdalm�t, �s legnagyobb boldogs�g�t is.

Amikor kisz�lltunk az aut�b�l a h�z el�tt, �ri�sira ny�lt szemekkel, b�m�szkodva k�rbefordultam, egyszerre pr�b�lva befogadni a v�ros minden hangj�t, illat�t, l�tv�ny�t, tulajdonk�ppeni l�tez�s�t; azt, hogy egy�ltal�n van, �s �n itt lehetek.

Leon ez id� alatt rendezte a sz�ml�t a taxisof�rrel, �s gondoskodott a csomagjainkr�l; h�t igen, sz�m�ra a haza�rkez�s a nyers val�s�got is jelentette. �n viszont az a m�zlista voltam, aki �l� kapcsolatba k�pes ker�lni nem csak emberekkel, de helyekkel is, �szt�n�sen r��rezve hangulatukra, mondanival�jukra. Lelkesed�st�l, �r�mt�l f�t�tten �gy �reztem, meg kell ismernem P�rizst, meg kell tanulnom franci�ul; el kell jutnom a Louvre-be, Provence-be, de m�g a Mount Blanche-ra is, l�tnom kell a SeaFrance tit�ni haj�it, fel akarom fedezni, meg akarom h�d�tani eg�sz Franciaorsz�got! Hiszen � kezdett�l elfogadott, otthont adott nekem… Mit adtam �n cser�be? Semmit! Adakoz�s�t term�szetesnek tekintettem, �s igaz�b�l nem t�r�dtem vele; meg nem sz�l�tottam, igaz�n k�zel nem mentem hozz� soha.

Olyan er�s volt ez az �rz�s, hogy szinte led�nt�tt a l�bamr�l. �letem fontos m�rf�ldk�h�z �rkezett, ami ezekben a megrend�t� pillanatokban el�revetette minden f�ny�t �s �rny�k�t, �s pillanatnyi krist�lytiszta benyom�saiban megmutatta, mi az, ami �pp a hi�ny�val utal a l�tez�s�re.

 Leon m�g�m l�pett, �s h�tulr�l a v�llamra sim�totta a kez�t. Gyeng�d, biztat� szor�t�s�ban �reztem minden erej�t, szeretet�t, �s valami m�st is, amit sosem tudtam volna hov� tenni, ha nem j�ttem volna haza, vele.

Fel� fordultam, �s feln�ztem a szem�be, �s egy katartikus pillanatra megadatott, hogy ne csak n�zzem, de l�thassam is �t… �s bizony hatalmas, ijeszt� dolgokat kellett l�tnom; olyan dolgokat, amelyekt�l elgyeng�ltek a l�baim, �s megremegett a sz�vem.

Azt l�ttam, hogy minden, de minden vonatkozik r� is, amit az im�nt haz�ja sugallt nekem. Azt l�ttam, hogy szeretem �s csod�lom, de igaz�b�l nem ismerem �t; hogy a m�lys�ges szerelem elragadtatott hangjain t�l n�h�ny sz�ban el tudn�m mondani, hogy milyen, de azt m�r kev�sb�, hogy mi�rt olyan; hogy ismerem a szok�sait, de azt nem, hogy mi�rt alakultak ki; hogy a f�rfi, akit az �letemn�l is jobban szeretek, titokzatos �s t�voli, mint a csillagokt�l szikr�z� �jszakai �gbolt, �n meg itt �llok lent a f�ld�n, �s soha meg sem fordult a fejemben, hogy megpr�b�ljam megk�zel�teni. Tudni v�ltem r�la ezt-azt, de most nem esk�dtem volna meg, hogy t�nyleg �gy van. Eszembe jutott n�h�ny r�gebbi besz�lget�s�nk – akkori szavaimat most sz�rnyen elbizakodottnak, ismereteimet finoman sz�lva is felsz�nesnek �reztem.

Vegy�nk csak egy apr�s�got, ami tal�n nem is t�nik fontosnak. Mindig im�dtam a haj�t; tiszt�ban voltam azzal is, hogy mi�rt, �s azzal is, hogy hossz�, holdfeh�r s�r�nye mit jelk�pez. De soha, egyszer sem k�rdeztem, mi�rt n�vesztette ilyen hossz�ra. Nem �rdekelt, mi a t�rt�nete? Elfogadtam, hogy hozz� tartozik, �s k�sz? �gy �reztem, semmin nem v�ltoztat, �s im�dn�m �t akkor is, ha �gy d�ntene, hogy lev�gatja? T�nyleg?! Akkor mi�rt �nt�tt el olyan pokoli irt�zattal, amikor befonta?! Nem hinn�m, hogy csak az�rt, amit akkor �s ott szimboliz�lt!

Vagy l�ssuk csak, hogyan kezeltem r�gies irodalom-szeretet�t. Ak�rcsak P�rizst: szerettem, �s term�szetesnek tekintettem, hogy van. De sosem voltam k�pes megk�rdezni, mir�l sz�l ez vagy az a k�nyve? Mit szeret benne? Sosem k�rtem, hogy olvasson fel egy r�szletet, pedig �r�kig elhallgattam volna a hangj�t; de k�nnyebb volt elfogadni, hogy Leon csendes ember, �s nem sz�vesen j�ratja a sz�j�t.

Ezer �s egy ilyen l�tsz�lag h�tk�znapi dolog jutott eszembe, �s elsz�gyelltem magamat.

 Ilyen gyerek voltam? Ilyen naiv voltam? Istenem – mit szeretett, mit szeret bennem ez a f�rfi?! Hiszen nem vagyok tiszt�ban sem vele, sem �nmagammal.

Ahogy els� riadalmam n�h�ny m�sodpercen bel�l tovat�nt, r�mosolyogtam. Hiszen itt vagyunk, egy�tt, P�rizsban; szeretj�k egym�st – mi baj t�rt�nhetne? Az id� most m�r a mi id�nk, nem kell elt�volodnunk egym�st�l. P�nikra semmi ok… Ugye?

Nincs akad�lya annak, hogy v�gre megismerjem a f�rjemet.